Jelentkezem ajánlatra
Név:
Mobil:
E-mail:
Üzenet:

All Risks

Összkockázatú; az egyenként definiált, nevesített kockázatokra vonatkozó biztosításhoz képest sokkal szélesebb körű fedezet nyújt.

Az All Risks biztosítás elsősorban azoknak az ügyfeleiknek előnyös, akik:

  • jelentős, esetleg több milliárd forint értéket képviselő vagyont kívánnak könnyen áttekinthető módon biztosítani,
  • tevékenységük és anyagi lehetőségeik alapján képesek a kisebb mértékű káraikat saját technikai és pénzügyi forrásaikból elhárítani (pl. egy ipari termelő üzem).
  • tudatában vannak, hogy a biztosítási védelem főként a cégük létét veszélyeztető nagy káresemények kivédésére szolgál,
  • képesek felbecsülni, hogy mely káresemények milyen mértékben veszélyeztetik tevékenységüket, rendelkeznek kockázat menedzsmenttel.

A biztosítási koncepció értelmében az All Risks biztosításnál lehetőség van

  • egyes veszélyekhez rendelt kártérítési limitek megállapítására, amelyek a kockázatokat a tényleges kárveszélyhez igazítják és a biztosítási fedezetet optimalizálják
  • a díj optimális megállapítására azzal, hogy a szerződő részt vállal a kár viselésében a megfelelően megválasztott önrészek alkalmazásával

Ezen eszközök együttesen módot teremtenek arra, hogy - habár a biztosítás jóval több kockázatra nyújt fedezetet, mint a nevesített kockázatok esetében - a díja mégis csökkenjen.

Jelentkezem ajánlatra

Figyelem!

Honlapunkon cégekről semmilyen belső adatot, bizalmas információt (pl. árbevétel, foglalkoztatottak száma, vagyontárgyak értéke) nem kérünk. Jelentkezéskor kizárólag a cég elérhetőségei szükségesek. Egy munkanapon belül felkeressük és csak az ajánlatadáshoz szükséges adatokat kérjük el, amelyeket maximális biztonság mellett kezelünk!


Miért érdemes minket választani?

  • Egy munkanapon belül felkeressük a kapott elérhetőségeken
  • Egy munkanapon belül kap ajánlatot, amennyiben ez rajtunk múlik
  • A cég adatait nem kérjük el jelentkezéskor, nincs kérdőív
  • Maximális biztonság mellett kezeljük a cégéről kapott információkat
  • A tanácsadás díjmentes
  • Online is adunk ajánlatot
  • Kiválasztjuk a biztosítók ajánlatai közül a cég igényei szerint a legkedvezőbbet
  • A szolgáltatás ideje alatt is fordulhat hozzánk tanácsért
  • Elérhetőek vagyunk a szerződés létrejötte után is

Jelentkezem ajánlatra